Mitől alakul ki a bőrkeményedés (callus)?

Anatómiailag a bőr különböző rétegekre oszlik. Legkülső rétege a „stratum corneum”, vagyis a szaruréteg, mely védelmet nyújt a nedvességvesztés és a külső behatások ellen. Bőrkeményedések nem ritkák a kezeken és a test más részein sem, azonban leggyakrabban a lábon alakulnak ki. Azokon a területeken jöhetnek létre, ahol a bőr hosszú ideig fokozott nyomásnak van kitéve – ez lehet például egy nem megfelelő cipő által okozott tartós mechanikai igénybevétel – , mely hatástól a bőr megvastagodásával védi meg magát. Kialakulása ezen kívül genetikai hajlam kérdése is, valamint különféle betegségek (pl. cukorbetegség) vagy a lábfej deformitásával járó állapotok is elősegíthetik a létrejöttét. 

Egy bőrkeményedés elsősorban esztétikailag lehet zavaró, azonban idővel komolyabb problémák kialakulásához is vezethet. Berepedések jelenhetnek meg a területén, melyek behatolási kapuként a különféle kórokozók számára, másodlagos fertőzések, súlyosabb esetben akár orbánc kialakulását is eredményezhetik.

Hogyan előzhető meg?

A bőrkeményedések kialakulása gondos bőrápolással előzhető meg. Fontos a megfelelően kialakított, kényelmes lábbeli viselése, az esetleges lábdeformitások, tartási rendellenességek korrigálása (például nyomáscsökkentő tapasz, sarokemelő vagy lúdtalpbetét használata).

Mit tegyünk, ha már kialakult?

Áztassuk lábunkat langyos vízben, majd az így felpuhult bőrkeményedéseket óvatosan speciális reszelő vagy habkő segítségével vékonyítsuk meg. Használjunk rendszeresen puhító kenőcsöket, melyek karbamidot vagy szalicilsavat tartalmaznak. A kereskedelmi forgalomban lévő készítmények ezen hámlasztó hatóanyagokat olyan koncentrációban tartalmazzák, melyek – a használati utasítás betartása mellett – nem okozhatnak problémát. 

Rendkívül eredményes és látványos lehet az ún. bőrhámlasztó zokni alkalmazása. A használatára vonatkozó utasításokat pontosan és figyelmesen be kell tartani, illetve időt kell szánni a műveletre, ugyanis a hámlás, majd az azt követő regeneráció nagyjából egy-másfél hetet vesz igénybe.

A mindennapi ápolás részeként ajánlott a lábfej alapos átmasszírozása is.

“Csak” bőrkeményedés vagy inkább tyúkszem?

A tyúkszem (clavus) a bőrkeményedés előrehaladottabb formája, melyet sok esetben gyulladás is kísér. A folyamatos mechanikai inger hatására a szaruréteg egyre vastagszik, közepén egy szarucsap alakul ki, mely a mélybe nyomul és ezzel kellemetlen, szúró fájdalmat okoz. A tyúkszem típusosan a lábujjak oldalán vagy talpi felszínén, illetve a lábujjak alatti talppárnán alakul ki, többnyire a csont feletti területen. A közepe – a szarucsapnak megfelelően – besüpped, ez, valamint az esetleges gyulladás jelenléte segíti elkülönítését a szemölcstől.

Kezelése – a bőrkeményedésre vonatkozó gondos ápoláson és tehermentesítésen túl – speciális, szalicilsavat magas koncentrációban tartalmazó ecsetelők vagy tapaszok alkalmazását jelenti. 

A kezelésre nem reagáló vagy mindig kiújuló tyúkszemet gyógypedikűrös segíthet kezelni. Komolyabb esetben kérjük szakorvos segítségét, aki az elváltozást helyi érzéstelenítésben sebészileg távolítja el. Belgyógyászati alapbetegség vagy ismert ortopédiai probléma esetén már a korai tünetek megjelenésekor jelentkezzünk orvosnál.


Bőrgyógyászati panasza van?


Közelebb a segítség, mint gondolná…

Készítsen fotókat, válaszoljon néhány kérdésre és 24 órán belül szakorvosi diagnózist, valamint kezelési javaslatot kap – szükség esetén recepttel.


Facebook